Ez a történet arról szól, hogyan jutott el két ember a gyűlölettől idáig – és hogy miért kellett ehhez 6 év, két szándékos ütközés, és egy visszavonulás.
Két különböző ember, egy csapatban
Hogy megértsük, miért gyűlölték egymást, először meg kell érteni, mennyire különböztek egymástól.
Alain Prost francia volt, hideg fejű, precíz. A Formula–1-ben „a Professzornak" hívták – nem ironikusan, hanem elismerően. Prost nem az érzelmekre, hanem a számításra épített. Tudta, mikor kell kockáztatni és mikor nem. Három világbajnoki címet szerzett úgy, hogy ritkán volt a leglátványosabb a pályán, de szinte mindig ő volt a legokosabb.
Ayrton Senna da Silva brazil volt, szenvedélyes, misztikus és könyörtelen. Sao Paulóból indult, gazdag családból – de a pályán úgy versenyzett, mintha az élete függne tőle. Mert valamilyen értelemben függött is. Senna nyilvánosan beszélt arról, hogy Isten vezeti a kezét egyes köreiben. Hogy transzcendens állapotba kerül vezetés közben. Hogy "a határt nem megkerülni kell, hanem átlépni".
1988-ban a McLaren-Honda csapat mindkettőjüket szerződtette. Ugyanaz az autó, ugyanaz a motor, ugyanaz a csapat. Az első közös sajtótájékoztatójukon Prost megkérdezte: „Lehetséges, hogy mindketten nyerünk?" Senna azonnal rávágott: „Nem. Csak egy győztes lehet."
Az első szikra: Imola, 1989
A McLaren belső háborúja lassan eszkalálódott. Kisebb feszültségek, sajtónyilatkozatok, kibeszélések követték egymást. De az igazi robbanás 1989 tavaszán, az imolai San Marino Nagydíjon jött.
A két pilóta megállapodott egymással: ha az indulás után az első kanyarig valamelyikük vezet, a másik nem próbál előzni a Tosa-kanyarban. Az első rajt után Gerhard Berger autója kigyulladt fogott a Tamburelló kanyarban – emiatt a versenyt leállították, majd újraindították. A második rajtnál Prost ment el jobban, és vezette a futamot a Tosa felé. Senna nem tartotta magát a megállapodáshoz – késő fékezéssel, belülről vetette magát a kanyarba, és átvette a vezetést.
Ez volt az első gól. Senna nyert, Prost tombolt.
„Be kell ismerjem, hogy félelmet éreztem miatta – kész volt bármit megtenni" – mondta Prost évekkel később a Motorsport.com-nak. Az imolai előzés volt az a pillanat, amikor a rivalizálás személyes háborúvá vált.
Szuzuka, 1989: az ütközés, a kizárás és a politika
A szezon vége Japánban dőlt el. Suzuka volt a pálya, amely az elkövetkező két évben a kettejük közötti csata szimbólumává vált.
1989-ben Alain Prost vezette a bajnokságot. Ayrton Sennának nyernie kellett, hogy esélye maradjon. A futam végén Senna megpróbálta előzni Prostot a Casio háromszög előtt. A két autó összeért, megálltak. Prost kiszállt. Senna a pályamunkások segítségével újraindult, leváltotta az orrszárnyát, és megnyerte a futamot. Később mégis kizárták, azzal az indokkal, hogy levágta a chicane-t (sikán), és külső segítséget vett igénybe az újrainduláshoz. A cím Prosté lett.
Senna vérszemet kapott és nyilvánosan megtámadta a döntést. Azt állította, hogy a Francia Automobil Szövetség és a FIA elnöke, Jean-Marie Balestre – aki maga is francia volt – politikai indíttatásból manipulálta az eredményt. Kizárták a fellebbezési eljárásból, 100 000 dollárra büntették, és felfüggesztett 6 hónapos eltiltást kapott.
„Megloptak – és ezt sosem fogom elfelejteni" – mondta Senna.
Szuzuka, 1990: a bosszú, amelyet bevallott
Egy évvel később Japánban minden megismétlődött – azzal a különbséggel, hogy ezúttal Senna volt a bajnokságban elöl, és Prost a Ferrari volánja mögött ült.
Az időmérőn Senna szerezte a pole pozíciót. A pole pozíció a rajtrácson a pálya jobb oldalán volt – a piszkosabb, kevésbé tapadós oldalon. Senna kérte, hogy tegyék át a pole pozíciót a bal oldalra, ahol több gumi- és gumiszilánk rakódott le a verseny hétvégéje során, tehát jobb a tapadás. Ezt a kérést Balestre elutasította.
Senna a verseny előtti megbeszélésnél szinte felrobbant és elviharzott a teremből. Annyit mondott: „Annyiszor kitoltak velem, hogy aznap biztosan nem hagyom."
Végül állta a szavát. A rajtnál – ahogy lehetett sejteni – Prost jobban indult, és az első kanyar előtt vezette a mezőnyt. Senna ráhajtatott a Prostra. Mindkét autó kiszállt. Senna világbajnok lett. Udvariasan fogalmazva, véleményes manőver volt.
Évekkel később Senna bevallotta, hogy szándékosan tette. „Ha Prost az első kanyarban elém kerül, belehajtok. Ha megpróbálna beelőzni, nem fog sikerülni" – mondta egy interjúban.
Prost az ütközés után fontolóra vette a visszavonulást. „Annyira undorodtam az egésztől, hogy azon gondolkodtam, abbahagyom" – mondta.
Hat év, amelynek közepén nem ejtették ki egymás nevét
A két futam után a gyűlölet nem enyhült – inkább megszilárdult. Senna nyilvánosan sosem mondta ki Prost nevét. Nem „Alain", nem „Prost" – csak „ő"-nek nevezte vagy semminek. A sajtótájékoztatókon közvetlen kérdésekre kerülő válaszokkal reagált, ha a másikról kellett beszélnie.
Prost 1992-ben a portugáliai verseny után a mikrofon előtt gyávának nevezte Sennát, amiért állítólag kiköttette a szerződésében, hogy nem lehet csapattársa a Williamsnél. Prost utálta, hogy Senna kiváltságokat kap. „Olyan, mintha egy 100 méteres futamon mindenki más ólomcipőben indulna, csak ő nem" – vágott vissza Senna.
Az irónia: mindkét megállapítás részben igaz volt.
Az utolsó közös dobogó: Adelaide, 1993
Alain Prost 1993-ban, negyedik világbajnoki címét megszerezve visszavonult. Az utolsó futamuk együtt Ausztráliában volt – Adelaide-ben, 1993 novemberében. Senna nyerte a versenyt. Prost második lett. A dobogón Senna kétszer is megfogta Prost karját, és maga mellé húzta a legfelső fokra. Ketten álltak ott, pezsgőt fröcskölve egymásra.
„Amint visszavonultam, szinte azonnal más ember lett" – mondta Prost évekkel később Sennáról. „Ez egy nagyon erős bizonyíték volt számomra: az ő fő motivációja az volt, hogy engem verjen. Amikor én nem voltam már ott, felszabadult."
Ez a pillanat – a dobogón való egymásra mosolygás – az évtized egyik legemlékezetesebb F1-es képe maradt. Nem a győzelem pillanata, hanem az emberségé.
Az utolsó hat hónap
Prost visszavonulása után a két egykori ellenség barátok lettek. Beszéltek, sőt, telefonáltak egymásnak. Senna megkereste Prostot, hogy vállaljon vezető szerepet a GPDA-ban – a pilóták szakszervezetében, amely a biztonsági kérdésekkel foglalkozott. Senna szerint a versenyek veszélyesebbek lettek, és változás kellett.
„Nagyon furcsa volt, mert a biztonságról és az ehhez hasonló dolgokról beszélgettünk. Sokszor megkért, hogy vegyem át a GPDA irányítását. Nagyon privát beszélgetések voltak ezek" – mondta Prost 2014-ben.
Az imolai hétvégén, 1994. május 1-jén, Senna a szabadedzésen rádiózott Prostnak a kommentátorfülkébe: „Különleges üdvözlet kedves barátomnak, Alainnek." Délután Prost elment a Williams garázsába. Megint a biztonságról, a Benetton körüli szabálytalanság-gyanúkról, a pálya állapotáról beszéltek. „Nagyon furcsán éreztem magam – valami nem volt rendben" – emlékezett vissza Prost.
Másnap Senna meghalt.
„Nem tartom meg a rossz emlékeket. Csak az utolsó hat hónapot tartom meg. Akkor ismertem meg Ayrtont igazán" – mondta Prost.
Mi marad Prost és Senna rivalizálásából?
A Senna és Prost közötti versengés nem egyszerűen két nagyszerű versenyző összecsapása volt. Ez két különböző világ ütközése volt – a racionalitásé és a szenvedélyé, a hidegfejűségé és a misztikumé. Mindkettő szükséges volt a másikhoz. Egyikük sem lehetett olyan nagy a másik nélkül.
„Úgy tekintek vissza rá, hogy ő viselkedett velem, az bók volt felém – mondta Prost. „Az ő egyetlen és legfőbb motivációja az volt, hogy engem verjen meg." Valahol ez a legszebb és legszomorúbb mondat, amit valaha rivalizálásról mondtak.
A Sportbotrányok könyv a teljes Senna–Prost fejezetet részletesen feldolgozza – a monacói esőtől a szuzukai ütközésekig, a politikai manipulációktól az adelaide-i dobogóig. Ha szeretnéd a teljes történetet: Sportbotrányok – A világ legnagyobb sportbotrányai.
Források: Motorsport.com, Charles Bradley interjúja Alain Prosttal, 2014/2024; Formula1.com – Prost vs Senna: The top 10 moments, 2019; SportsOrca, The Red Racers, 2025; Hadobás Olivér – Sportbotrányok (2025)