"Az oldal süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi tájékoztató rendelkezései szerint.

Elfogadom

Legendás csatársorok

Aposztróf Kiadó
3.500 Ft
3.150 Ft
Kedvezmény: 10%
Cikkszám: 19111301
A labdarúgás hőskorában még öt támadóval futottak ki a pályára a csapatok, majd a taktikai variációk elburjánzásával lecsökkentették négyre, háromra, kettőre, egyre. Ez a könyv visszarepíti az olvasót a boldog békeidőkbe, amikor még a 2-3-5 vagy pár évtizeddel később a 3-2-5-ös hadrend dívott.
A szerzők komplett csatárötösöket vettek górcső alá, amelyeknek tagjait a korabeli drukkerek álmukból felébresztve is sorolták. Az is megesett, hogy a támadóalakzatnak külön nevet is adtak.
Aranylánc. A mai fiataloknak nem sokat mondhat ez az elnevezés, pedig az 1920-as években a közönség ámulva nézte az MTK híres csatárötösét. Vagy ki tudja rögtön felsorolni a Ferencváros T-betűs csatársorát?
Az 1948-1949-es Üllői úti bajnokcsapat tagjai jóval ismertebbek, ahogy az Albert Flórián, illetve Farkas János fémjelezte csatárötös is, no, meg az Újpesti Dózsa gólcsúcsot produkáló csatárkvintettjét is jó néhány szurkoló hibátlanul fújja.
Hatszor öt, azaz harminc kiváló labdarúgó emlékét, emlékezetes mérkőzéseit eleveníti fel a könyv, ezáltal futballtörténeti áttekintést is adva a legjobb csatársorok bemutatásán keresztül.
Szerezhető hűségpontok - csak Sportkonyvek.hu Klub tagoknak: 32
Nem vagy még Sportkonyvek.hu Klubtag?
Csatlakozz *ITT* és élvezd a tagsággal járó előnyöket!
Bankkártyás fizetési mód
Webáruházunkban akár bankkártyával is fizethetsz
Ingyenes személyes átvételi lehetőség
Vedd át csomagodat Budapest szívében plusz költség nélkül!
3.500 Ft
3.150 Ft
Kedvezmény: 10%

Leírás és Paraméterek

A labdarúgás hőskorában még öt támadóval futottak ki a pályára a csapatok, majd a taktikai variációk elburjánzásával lecsökkentették négyre, háromra, kettőre, egyre. Ez a könyv visszarepíti az olvasót a boldog békeidőkbe, amikor még a 2-3-5 vagy pár évtizeddel később a 3-2-5-ös hadrend dívott.
A szerzők komplett csatárötösöket vettek górcső alá, amelyeknek tagjait a korabeli drukkerek álmukból felébresztve is sorolták. Az is megesett, hogy a támadóalakzatnak külön nevet is adtak.
Aranylánc. A mai fiataloknak nem sokat mondhat ez az elnevezés, pedig az 1920-as években a közönség ámulva nézte az MTK híres csatárötösét. Vagy ki tudja rögtön felsorolni a Ferencváros T-betűs csatársorát?
Az 1948-1949-es Üllői úti bajnokcsapat tagjai jóval ismertebbek, ahogy az Albert Flórián, illetve Farkas János fémjelezte csatárötös is, no, meg az Újpesti Dózsa gólcsúcsot produkáló csatárkvintettjét is jó néhány szurkoló hibátlanul fújja.
Hatszor öt, azaz harminc kiváló labdarúgó emlékét, emlékezetes mérkőzéseit eleveníti fel a könyv, ezáltal futballtörténeti áttekintést is adva a legjobb csatársorok bemutatásán keresztül.
szerző Gál László - Hetyei László
oldalszám 344
Borító PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
ISBN 9786155992193
kiadás éve 2019

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!