"Az oldal süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi tájékoztató rendelkezései szerint.

Elfogadom

Tél a Retyezáton

Lazi Könyvkiadó Kft
2.700 Ft
2.430 Ft
Kedvezmény: 10%
Cikkszám: 20042301

Maderspach Viktor (1875–1941) birtokos, vadász és író Erdélyben született. Bécsben járt egyetemre, ott szerzett mérnöki diplomát. Édesapja korai halála után átvette az otthoni fatelepek, fűrészüzemek és nagy kiterjedésű erdőterületek felügyeletét. Az 1900-as évek elején Észak-Amerikába ment dolgozni, tapasztalatokat gyűjteni. A kezdetektől részt vett a világháborúban, majd az 1916-os román betöréskor már nem csak a hazájáért, de az elfoglalt iszkronyi otthonáért is harcolt. Magyarország megcsonkításakor Erdélyben maradt. A román hatóság folyamatosan zaklatta, mindenáron be akarta börtönözni, ezért kalandos úton Magyarországra szökött.

Itt telepedett le családjával, szülőföldjét és szeretett hegyeit soha többé nem láthatta. Útépítő mérnökként dolgozott itthon és Törökországban. Ebben az időszakban kezdett el rendszeresen írni. Először a Magyarságban tudósított Közel-keleti útjairól, majd a vadászírásait Kittenberger Kálmán lapja, a Nimród kezdte közölni. Páreng-Retyezát rengetegeiről, az erdélyi havasok világáról írta egyedi stílusú és hiteles beszámolóit. Már gyermekkorától járta az erdélyi hegyeket, havasokat. Megtanult síelni, így olyan helyeket járhatott be, ahol előtte ember még nem járt télen. A havas tájakon követhette a medvék, zergék, vaddisznók nyomát, megfigyelte a vadak viselkedését.

Kittenberger Kálmán így jellemzi írásait: „Feltárul benne a havasok egész életvilága, ősbükkösök, komor fenyvesek, havasi virágok, zúgó pisztrángos patakok, lavinák, hógörgetegek. És a rengetegek állatvilága!”

E kötetbe olyan vadászírásokat válogatott a szerkesztő, amelyek könyvben még soha nem jelentek meg

Szerezhető hűségpontok - csak Sportkonyvek.hu Klub tagoknak: 25
Nem vagy még Sportkonyvek.hu Klubtag?
Csatlakozz *ITT* és élvezd a tagsággal járó előnyöket!
Bankkártyás fizetési mód
Webáruházunkban akár bankkártyával is fizethetsz
Ingyenes személyes átvételi lehetőség
Vedd át csomagodat Budapest szívében plusz költség nélkül!
2.700 Ft
2.430 Ft
Kedvezmény: 10%

Leírás és Paraméterek

Maderspach Viktor (1875–1941) birtokos, vadász és író Erdélyben született. Bécsben járt egyetemre, ott szerzett mérnöki diplomát. Édesapja korai halála után átvette az otthoni fatelepek, fűrészüzemek és nagy kiterjedésű erdőterületek felügyeletét. Az 1900-as évek elején Észak-Amerikába ment dolgozni, tapasztalatokat gyűjteni. A kezdetektől részt vett a világháborúban, majd az 1916-os román betöréskor már nem csak a hazájáért, de az elfoglalt iszkronyi otthonáért is harcolt. Magyarország megcsonkításakor Erdélyben maradt. A román hatóság folyamatosan zaklatta, mindenáron be akarta börtönözni, ezért kalandos úton Magyarországra szökött.

Itt telepedett le családjával, szülőföldjét és szeretett hegyeit soha többé nem láthatta. Útépítő mérnökként dolgozott itthon és Törökországban. Ebben az időszakban kezdett el rendszeresen írni. Először a Magyarságban tudósított Közel-keleti útjairól, majd a vadászírásait Kittenberger Kálmán lapja, a Nimród kezdte közölni. Páreng-Retyezát rengetegeiről, az erdélyi havasok világáról írta egyedi stílusú és hiteles beszámolóit. Már gyermekkorától járta az erdélyi hegyeket, havasokat. Megtanult síelni, így olyan helyeket járhatott be, ahol előtte ember még nem járt télen. A havas tájakon követhette a medvék, zergék, vaddisznók nyomát, megfigyelte a vadak viselkedését.

Kittenberger Kálmán így jellemzi írásait: „Feltárul benne a havasok egész életvilága, ősbükkösök, komor fenyvesek, havasi virágok, zúgó pisztrángos patakok, lavinák, hógörgetegek. És a rengetegek állatvilága!”

E kötetbe olyan vadászírásokat válogatott a szerkesztő, amelyek könyvben még soha nem jelentek meg

szerző Maderspach Viktor
184 oldal
Kötés keménytáblás
ISBN 9789632674230
Kiadás éve 2019

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!