Gianluigi Buffon neve a futballtörténelem legnagyobbjai között szerepel. "Gigi" nem csupán a Juventus és az olasz válogatott legendás kapusa, hanem egy ikon, akinek pályafutása és személyes története messze túlmutat a pályán szerzett győzelmeken. Önéletrajzi könyve bepillantást enged az ember mögé, aki a kapufa árnyékában nemcsak gólokat, hanem démonokat is hárított.
Buffon neve nemcsak egy karrier-beszámolót sejtet, hanem egy mélyen emberi vallomást – tele küzdelmekkel, tanulságokkal és inspirációval. Íme 5 dolog Gianluigi Buffon könyvéből, amelyekből mi is meríthetünk, akár a futballrajongásunkról, akár a saját életünkről van szó.
1. A sajtó férfiatlannak tartotta, mert nyilvánosan sírt
A könyv egyik legőszintébb vallomása az, hogy Buffon szerint nyilvános érzelmeket mutatni sokáig tabunak számított.
Buffon egyszer egy vereség után a pálya szélén zokogott, miközben csapattársai próbálták vigasztalni – a jelenet bejárta az olasz sajtót, és míg sok szurkoló empatikus volt, az újságok kemény címlapokkal reagáltak. Ez a pillanat annyira hatott Buffonra, hogy később a hozzáállása is megváltozott azzal az érzelmei nyilvános kimutatásával kapcsolatban.
„A sajtó szerint le kellett volna mondanom, mert sírtam.” - írja, ami mai szemmel nézve szinte abszurd. A kritika mélyen megérintette, és egy ideig visszafogta magát a nyilvánosság előtt.
Hosszú még az út, de a sport világában is korábban és most is léteznek merev elvárások a „férfiasságról”.
2. Nyilvánosan vállalt törékenység
„Ez a könyv azért született, hogy elmondjam: még a hősöknek is lehetnek törései.” - mondja Buffon. Talán épp az előző pont vezethette rá arra, hogy a könyvében az olasz kapus nem titkolja a lelki küzdelmeit.
Buffon elmeséli, hogy 2003-ban depresszióval küzdött, emiatt pszichológushoz fordult, még a Juventus stábja és csapattársai előtt is eltitkolta. Még a legközelebbi barátainak sem beszélt erről. Ahogy az Eurosport is írt róla, Buffon terapeutája javasolta neki, hogy gyógyszer helyett inkább olyasmivel foglalkozzon, ami feldobja a kedvét. Végül egy Chagall-kiállítás lett rá olyan hatással, amit a mai napig nem felejt.
Csak évekkel később, a könyvben vállalta nyilvánosan, példát mutatva férfiaknak és sportolóknak, hogy a mentális egészség ugyanolyan fontos, mint a fizikai felkészülés.
3. Olasz hőssé vált – úgy, hogy közben önmagára is figyelt
2006-ban Olaszország megnyerte a labdarúgó Világbajnokságot, ami Buffont az olasz nemzet egyik legnagyobb hősévé tette. A volt kapus számára viszont a legnagyobb győzelem nem csak a trófea felemelése volt, hanem az, hogy a reflektorfényben is megtartotta a személyes integritását.
„Nem akartam, hogy a világbajnoki cím után más emberként tekintsek magamra. Ugyanaz a fiú akartam maradni, aki a tengerparton focizott a barátaival.”
Buffon rendszeresen visszajárt Carrarába, a szülővárosába, és ott a régi barátokkal időzött – olyan emberekkel, akik nem a világbajnokot, hanem a „Gigiót” látták benne. A győzelem után megnőtt az érdeklődés a magánélete iránt, ám Buffon szigorúan szabályozta, milyen fotókat, családi történeteket enged megjelenni. Úgy érezte, ha ezeket átadja a nyilvánosságnak, akkor a „saját magát” veszíti el.
Az ilyen apróságok segítettek neki „földön maradni”.
4. még a legnagyobbaknak is tudni kell kezelni a kritikát
Mekkora teher lehet, ha valaki Gianluigi Buffon szintjén él és játszik?
A könyv szerint a „világ legjobb kapusa” cím egyszerre dicsőség és nyomasztó súly: minden mozdulatát, minden hibáját milliók figyelik. „Nem voltam mindig bátor, csak nem volt más választásom” – vallja, amikor arról mesél, hogyan tanulta meg kezelni a kritikát. Egyetlen hibája után is napokig címlapon szerepelt, és rájött, nem reagálhat minden támadásra; inkább belső tartalékait mozgósította, ami a pályafutása későbbi szakaszában tudatos erőforrássá vált.
Buffon szerint a legnagyobb kihívás nem a meccseken volt, hanem a mindennapokban: megfelelni annak a képnek, amit róla kialakítottak.
A „hibátlan kapus” szerepe gyakran arra kényszerítette, hogy elrejtse a gyengeségeit, még a legközelebbi barátai előtt is. Egy interjúban például arról beszél, hogy volt idő, amikor minden nyilatkozata mérlegelt, óvatos mondatokból állt, nehogy félreértsék.
Később azonban megtanulta, hogy a hitelesség többet ér, mint a tökéletes imázs – és vállalta, ha egy-egy őszinte mondata megosztja a közvéleményt. Ez a hozzáállás segített neki abban, hogy a hírnév ne eméssze fel teljesen.
5. Totti és a tizenegyes
A könyv egyik legszórakoztatóbb története Francesco Totti-hoz kapcsolódik. Totti mindig megmondta Buffonnak, hová fogja rúgni a büntetőt – Buffon viszont azt gondolta, blöfföl. „Totti mindig mondta, hogy a tizenegyest hova rúgja – csak nem mindig hittem el.”
Egy Roma–Juventus rangadón Totti a meccs előtt odasúgta Buffonnak: „A jobb felsőbe megy.” Buffon úgy döntött, nem hiszi el, és balra vetődött. A labda természetesen a jobb felső sarokban kötött ki – és Totti csak mosolygott.
Miért érdemes elolvasni Buffon könyvét Magyarországon is?
A „Buffon” könyv nemcsak olasz vagy Juventus-szurkolóknak szól, hanem azoknak, akiket foglalkoztat a "csúcson maradás", a legnagyobbak élete, a megfelelési kényszer vagy az önazonosság kérdése.
Buffon Magyarországon is sok rajongóval bír, és ez a könyv egy új, eddig rejtett oldalát mutatja meg: a bátor, esendő, őszinte emberét.
Gianluigi Buffon könyve egy őszinte vallomás, ami megmutatja, hogy a valódi hősiesség nem a hibátlanságban, hanem a sebezhetőség felvállalásában rejlik.